Miért és egyéb kérdések
- Miért? – kérdezte Black újra és éjkék szemeit a lány tekintetébe fúrta. Cassy elpirult és elkapta a fejét. Sirius várt. Nem szándékozott még egyszer feltenni a kérdést.
- Nem értem, miről beszélsz – hebegte a lány.
- Dehogynem érted – mondta ingerülten a fiú. – Kerülsz engem.
- És az miért baj? – csattant fel ingerülten a lány. – Alig ismersz. Lehet, hogy nem is kerültelek, egyszerűen csak nem futottunk össze – mondta, de nagyon jól tudta: ez elég gyenge érv volt, mert az első buli utáni napokban nagyon is sok időt töltöttek együtt. Egészen Bellatrix magánszámáig.
Sirius felhorkantott.
- Hagyjuk ezt. Én komolyan meg akartalak ismerni, csillagocska, de te egyszer csak kiléptél a látómezőmből. Néha köszönés nélkül mentél el mellettem és ez már igen csak nagy bunkóság.
Cassy tudta, hogy a fiúnak igaza van.
- Mi történt? Miért? – váltott végül szelídebb hangnemre. – Megijedtél? Megbántottalak? – a srác keze felemelkedet és mutatóujjának hegye egy pillanatra a lány karját súrolta, aztán visszahanyatlott a combja mellé.
- Nem – motyogta a kérdezett. – Egyáltalán nem…
- Akkor?
Cassiopeia még egy kicsit próbálta magában tartani, nem akart válaszolni, azt akarta, hogy az egész incidens maradjon az ő és Carie titka, aztán mégis kitört belőle.
- Bellatrix Black! Ő tehet mindenről. Ettünk, és akkor odajött hozzánk, és azt mondta, hogy ne ábrándozzak… hogy ne ábrándozzak rólad, mert esélyem sincs, meg Regulus sem azért cseszeget, mert tetszem neki, és, ha meglát még egyszer veled, megöl. Mert, ha leállsz velem, akkor azt a megaláztatást már nem bírná el a családod… - folytatta volna, de már levegője is alig volt és felindultságában csak remegett. Ránézett Sirius arcára, hogy lássa, ő mit szól ehhez az egészhez. Legnagyobb döbbenetére a fiú mosolygott.
- Caroline mondott valamit? – Ha lehet, ez a kérdés még jobban meglepte a lányt, mint az előbbi mosoly.
- Annyit, hogy ne foglalkozzak vele, mert téged úgy sem érdekel – felelte. Természetesen azt a rész kihagyta, amiben Carie megemlítette, hogy akár esélye is lehet a fiúnál.
- Jól mondta – bólintott Sirius. – Egyáltalán nem érdekel. Különben sem értem, minek üti bele az orrát a dolgaimba. Tizenhat évesen elszöktem otthonról, és az óta anyám már ki is tagadott – vonta meg a vállát. – Kikiáltottak vérárulónak és a varázslók szégyenének, úgy hogy nem tartok igényt a barátaimtól alkotott véleményükre.
Cassy hihetetlenül megkönnyebbült. Félt, hogyha nem ő kerüli Siriust, akkor majd a fiú őt. Buta volt és hallgatnia kellett volna Caroline-ra.
- Menjünk tovább – indítványozta Black -, mielőtt a többiek aggódni kezdenek.
Cassiopeia bólintott és a srác nyomában, meggörnyedve végigsietett az alagúton.
A Szellemszálás kifejezetten lerobbant volt, legalábbis kívülről. Úgy tűnt azonban, hogy egy szobát sikerült a srácoknak megmenteniük és az most a Griffendél színeiben pompázott. A zene, az ételek és italok mind ugyanolyanok voltak, mint a Caroline szervezte összejövetelen, de itt plusz még egy egész asztal roskadozott a Mézesfalásból származó édességekkel.
Cassy nem tehetett róla, nehezére esett megszokni a varázslatot. Nem értette, hogy lehetséges ez és kívülállónak érezte magát – az is volt. Búskomoran ült le az egyik fotelba, hallgatta a zenét, és elmajszolgatott egy tábla csokoládét. A gondolatai úgy kergették egymást, mint macska az egeret. Aztán, ha valamiben megakadt, eljátszadozott vele. Nem talált ésszerű magyarázatot és az imádott matematika, a logika csődöt mondott. Úgy tűnt a varázslat nem hajlandó alávetni magát az észérveknek és a fizika törvényeinek.
Hamarosan látómezejébe lépett két láb, és amikor felnézett Remus Lupinnal állt szemben.
- Jössz táncolni? – kérdezte mosolyogva a sápadt fiú. Cassy bólintott és felállt. Remusnak meleg kezei és puha bőre volt, emellett édes illat áradt belőle. Ezt onnan érezte, mikor a fiú tánc közben átölelte a derekát. Remus vonzónak hatott, de mikor hozzáért a bőréhez nem borzongott meg az érintéstől. Nem vibrált körülöttük a levegő. Kereste a fiú borostyán szín tekintetét és mikor megtalálta csak a kedvességet látta benne.
Tehát Lupin azt szerette volna, ha nem ül ott mélabúsan, hanem kicsit jobb kedvre derül. Erre a gondolatra elmosolyodott.
Ahogy véget ért a zene együtt mentek italért és Rem érdeklődve hallgatta, ahogy a lány a régi iskolájáról beszél, és arról, hogy ott mi mindent tanítottak. Cassy úgy érezte, hogy Remus akár sokkal jobb barátja is lehet, mint Carie. Nem tudta hova tenni ezt az érzést, egyszerűen csak így gondolta.
Lupinnak feltűnt, hogy a lány különösen sokszor tér vissza egyetlen tárgyhoz és ezt szóvá is tette: - Szereted a matematikát? – kérdezte, miután leültek egy kanapéra.
- Igen – jött a válasz.
- De hát nincs is benne semmi művészi, csak számok és okoskodás…
- Pontosan: számok. És a számok nem hazudnak, Remus. Ezért szeretem őket. Mindig annyit érnek, amennyinek mutatják magukat. Nem kétszínűek és mindenre találnak megoldást.
- Elég földhözragadt vagy – jegyezte meg a fiú, de Cassy nem sértődött meg. – Talán ezért kerültél ide a Roxfortba – folytatta. – Így már láthatod, hogy semmi nem lehet csak fekete, vagy csak fehér. Nem lehet valami tisztán jó, vagy rossz. És semmi nem csak egy vagy kettő.
A lány oldalra hajtotta a fejét, úgy figyelte Lupint. Akár az is megeshet, hogy igaza van.
Sokáig beszélgettek még, és Cassy valahogy sokkal jobban érezte magát, mint az előző alkalommal, bár megeshet, hogy ez csak azért van, mert itt nem tűnt fel az az idegesítő Regulus Black.
- Sziasztok, tubicáim – hallottak egy vidám hangot, és kettejük közé beesett egy harmadik személy is: James Potter. – Látom, jól elvagytok egymással. Csini a csajszi, hm Holdsáp?
- James, te részeg vagy – vonta le a helyes következtetés Lupin és barátját felkarolva elindult az ajtó felé. – Nem sokára visszajövök – nézett még a lányra, aki bólintott. Hátradőlt, és folytatta volna gondolatai áttanulmányozását, de nem sokáig maradt társaság nélkül. Az érkező ezúttal Sirius volt.
Kémlelő tekintettel nézett végig a lányon, mintha keresne rajta valamit. Cassy semleges tekintettel nézett vissza rá, és amikor találkozott a tekintetük, valami különöset látott megvillanni a fiú tekintetében.
- Szia – köszönt és ajkai lágy mosolyra húzódtak. Örült, hogy nem kell tovább kerülgetnie Siriust. – Történt valami érdekes az este folyamán?
- Nem – hangzott a tömör, és kicsit talán ellenszenves felelet.
„Most akkor – gondolta a lány -, mégis baja van velem?”
- Öö… Sirius, gond van? – kérdezte félénken. A fiú még mindig őt vizslatta a tekintetével és fontolgatta. Mit mondjon? Válaszoljon-e egyáltalán?
- Gond? – kérdezett vissza aztán, hogy húzza az időt.
- Olyan furán nézel rám… - mondta a lány és tétova mozdulatot indított a fiú keze felé. Aztán félúton a mozdulatsor megállt, és Cassy ujjai lehanyatlottak. Nem tudott hozzáérni Sirius kezéhez.
- Nincs semmi gond – mondta a fiú, majd hirtelen újara megszólalt. – Egyébként én kértem a srácokat, hogy hívjunk meg téged is. Én. Nem Rem.
„Én, nem Rem – visszhangzott a lány fejében.”
Cassiopeiának nagy önuralomra volt szüksége, hogy ne nevesse el magát. Megértette: Sirius féltékeny. A lány elővette hát legkomolyabb ábrázatát és úgy válaszolt.
- Tudom, illetve sejtettem, hogy te voltál. – mondta. – Remus és én csak beszélgettünk. Azért jött ide, hogy ne legyek egyedül – nézett a fiú mélykék szemébe.
- Tényleg?
A válasz határozott bólintás volt és egy mosoly, ami majdnem vigyorrá szélesült. Cassy alig tudta visszafojtani.
„Tényleg féltékeny.”
Fenti állításában teljesen biztos volt, és ez boldogsággal töltötte el. Mikor újra a fiúra nézett zavart fedezett fel az arcán. Sirius Black, a mindig magabiztos Sirius, zavarban volt.
- Táncolunk? – kérdezte a fiú, mikor leküzdötte az iménti érzelmeit. Cassy mosolyogva bólintott. Amint felléptek a színpadra, már érezte a különbséget. Mennyire más volt ez, mint mikor Remusszal táncolt.
Amint megérezte a derekán Sirius kezét, kirázta a hideg. Nem úgy, mint mikor Regulus ért hozzá – ennek a kéznek az ott léte boldogsággal töltötte el, élvezte. Mikor beszívta Sirius illatát, nem tudta eldönteni, hogy mihez hasonlít. Leginkább úgy érezte, hogy ahhoz, ami számára a boldogságot jelenti: egyszerre érezte az esőt benne, a tavaszt, az őszt, szabadságot, és a csokoládét. Ezt a jelenséget felettébb furcsának tartotta, egy ember nem érezhet ennyi mindent, ennyi illat nem keveredhet és, ha mégis, nem lehet megkülönböztetni őket, mégis ez történt.
Ő és Sirius le sem ültek, legalább egy órán keresztül folyamatosan táncoltak, még végül Cassynek úgy megfájdult a lába, hogy lépni alig bírt. Miközben Black egy ülőalkalmatosság felé támogatta, nyíltan kinevette őt.
- Ez mind a te hibád – pukkadozott Cassiopeia. Ránézett a fiúra és akkor egy egészen más gondolat fogalmazódott meg a fejében. Amitől az örömbuborék, ami a mellében dagadt, mintha hangos csattanással kipukkadt volna.
„Ez nem lehet szerelem – gondolta. – Az igaz szerelem az, mikor szeretnek, és te viszont szereted. De honnan tudjam, hogy ő hogy érez? A szemében, ugyan azt látom, mint Rémuséban. Nincs különbség. Engem itt nem szeretnek. Csak sajnálnak – döbbent rá. – Sajnálják, hogy idekerültem, kívülállóként. Szó sincs szerelemről. Ezt nevezik szánalomnak…”
A szerelem csak mese lenne habbal? Újra belenézett Sirius csodaszép szemébe és nem tudta megfejteni a titkát. Nem tudta, hogy mi vonzza őt ebben a fiúban. Nem értette, hogy miért nem lehet tőle egyszerűen csak megkérdezni? Miért nem mondhatja ki?
Szeretsz?
Nem kellett volna bejönnie a kastélyba. Nem értette, honnan jönnek ezek a boldogtalan gondolatok, de hirtelen rettegni kezdett. Hallgatnia kellett volna az anyjára, és akkor mindez sohasem történik meg.
Észre sem vette, hogy időközben Remus is visszatért, Pottermentesen.
- Baj van? – kérdezte, miközben a szeme társai között cikázott. Sirius visszanézett rá, és Rem értetlenséget látott benne csillogni. Lupin Cassyhez fordult. – Jól vagy? Sápadtnak tűnsz. Egészen, mint… Jaj, ugye nincsenek itt a mardekárosok.
- Semmi bajom, Remus – szögezte le a lány.
- Na persze – mondta gúnyosan Sirius, majd féltőbb hangon hozzátette. – Az előbb még minden rendben volt és tényleg nem nézel ki túl jól.
- Ne aggódjatok - mondta a lány. – Valaki szólna Lilynek? Szeretnék vele beszélni. Ha látjátok Caroline-t…
Black bólintott és elindult megkeresni az említetteket. Lupin ellenben a lány mellé ült.
- Engem nem versz át – mondta csendesen. – Megértem, ha a lányokkal akarod megbeszélni, de tudom, hogy baj van. Méghozzá Siriusszal – nem kérdezett, kijelentett. Remus tudatában volt, hogy igaza van, így Cassy meg sem próbálta letagadni. Nem válaszolt, és hamarosan feltűnt a két lány, akik elvonszolták őt a Tekergők két tagja mellől.
A három lány lement a Szellemszálás földszintjére, ahol Cassiopeia beszámolt neki aggodalmáról. Lily keményen megrázta a vállát.
- Ha nem szeretnénk téged, akkor már rég öngyilkos akarnál lenni, úgy kikészítenénk – mondta szigorú hangon a lány. – És ez Potterékre is igaz. Ez a Roxfort, kisanyám, nem az óvoda. Ha itt valakinek nem tetszel, az nem a hátad mögül fúr, hanem kikészít, érted? Nem vagyunk gyerekek, és nehogy azt hidd, hogy ez nem vérre megy. Talán a tizenegy évesek még nem veszik komolyan, de tizenhattól fölfelé nem egy halálfalóval találkozol az iskolában.
- Ez nem a kisfalu, ahonnan jöttél – replikázott Caroline is. – Lilnek igaza van. Ha utálnánk, akkor most sírva kuporognál egy WC-ben – miután végeztek a fejmosással, a lányok megölelték Cassyt. – Nyugi. Nekünk nem módszerünk a szánakozás. Itt vagy szeretsz valakit, vagy nem. Ne aggodalmaskodj annyit. A barátaid vagyunk.
Cassiopeia visszanyelte a könnyeit és halovány mosollyal az arcán bólintott.
Nem lehetett azt mondani, hogy megnyugodott, mert valahol a tudata legmélyén még mindig ott zakatolt a rengeteg miért. De a rossz érzéseit a lányok, ha csak kis időre is, elaltatták. Minden esetre az este folyamán nem maradt csak kettesben egyik fiúval sem. Nem akarta, hogy a frissen megnyugodott lelkére újra rákússzon a „messe habbal”-nak elkeresztelt remegés.
A bulinak hajnali három körül szakadt vége, akkor jöhetett az újabb túra: mindenkit visszacsempészni a kastélyba. Cassy és Sirius hála istennek nem buktak le. Ezt nem mondhatta el magáról az utolsóként érkező Lily-James páros, mert a félrészeg Potter majdnem az egész kastélyt felverte.
Mivel holnap szombat sem Carie, sem Cassy nem igyekezett ágyba kerülni. Még másfél órával később is beszélgettek. Caroline-nak érdekes történetei voltak, és egy ízben bevallotta, hogy negyedikben halálosan szerelmes volt Lupinba, harmadikban pedig a gyakornok Sötét Varázslatok Kivédése tanár volt szívének választottja.
Mikor végre megtalálták saját ágyukat, Cassy mosollyal az arcán aludt el. Nagyon jól tudta, hogy Carie azért akar beszélgetni, hogy elterelje a még mindig csapongó gondolatait. Hálás volt neki, és mikor teljesen elnehezült a szempillája, utolsó gondolata Barny Meyer volt, az említett SVK tanár, illetve annak a leírás alapján elképzelt alteregója…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
