Csak lépésről, lépésre...

- Hová ilyen sietős, édeske? – kérdezte és megragadta a lány karját. Cassiopeia megrémült.
- Órára megyek – cincogta. Érezte, hogy a fiú érintésétől kirázza a hideg és feláll a szőr a karján és a hátán. Nem azért, mert élvezte, hogy a hideg ujjak a csuklójára fonódnak, hanem mert félt.
- Az órák arra valók, hogy ellógd őket – jegyezte meg nagy bölcsen Regulus.
- De nem Dumbledore professzornál! – csattant fel a lány és kitépte a kezét a fiú „karmai” közül. Felszegett fejjel akart tovább menni, de Blacknek feltett szándéka volt ezt megakadályozni.
- Nincs kedved elmenni valahova?
- Nincs. Különben is – húzta össze a szemöldökét a lány -, miért beszélgetsz velem? Csak egy „koszos mugli” vagyok, ahogy azt az unokanővéred volt szíves néhányszor már az orrom alá dörgölni. A te fajtád pedig nem kezd ki az én fajtámmal.
- Zavarlak? – nyomott le egy csábmosolyt a fiú.
- Így is fogalmazhatunk – mondta remegő hangon Cassy. Félt, hogy ezzel túlfeszítette a húrt. Már csak néhány méter és ott a kőszörnynél, csak addig bírja ki…
- Ne szemtelenkedj – sziszegte Regulus és újra elé állt. Cassiopeia ekkor kezdett el imádkozni, hogy valaki jöjjön, és nagyon gyorsan mentse meg. És a felmentő sereg jött is, méghozzá a szúrós szemű McGalagony, a griffendélesek házvezető tanárnőjének képében.
- River, Black, mit keresnek itt? – kérdezte, miközben összeszorította az ajkait.
- Black nem enged órára menni – mondta Cassy és a szemeivel megpróbálta megölni a vele szemben álló srácot.
- Hát így állunk – mondta a professzor asszony. – River, menjen az igazgató úrhoz. Black, maga velem jön.
Cassy elsietett. Nem volt kíváncsi a továbbiakra. Örült, mikor felért Dumbledore-hoz és elnézést kért, majd leült az asztal elé. Az igazgató nem faggatózott, és a lánynak az az érzése támadt, hogy az már most tudja, hogy mi történt az imént a folyosón. Vidáman hunyorgott Cassyre félhold szemüvege mögött. Mikor befejezte végigmérő tevékenységét, felállt.
- Ma – kezdte -, megpróbálkozunk a levitációs bűbájjal. Ez az egyik legkönnyebb varázslat és legjobb, ha lassan haladunk. Csak lépésről lépésre.
Cassy felállt bár nem fűzött túl nagy reményeket a dologhoz. Talárja belső zsebéből elővette a gyönyörű pálcáját. Olajfa, 14 és kétharmad hüvelyk, egyszarvú szőr. A professzor szerint kellemesen rugalmas, különleges pálca, de ez a lánynak nem sokat mondott.
- Emlékszel még a varázslatra?
A lány bólintott. Huss és pöcc. Az első pálcamozdulat, amit megtanult. És Vingardium Leviosa. Az első mágikus szavak.
Dumbledore egy egyszerű kavicsot tett az asztalára.
- A feladat, hogy felemeld. Ez a kis kövecske, teljesen hétköznapi, alig nyom pár grammot. A bűbájtan alapjait már elsajátítottad, a lebegtetést pedig addig gyakoroljuk, még nem megy. Ha van bármilyen mágia benned – és meggyőződésem, hogy van -, akkor az itt ki fog derülni.
Cassiopeia megrántotta a vállát és szembe nézett a félelmetes kaviccsal.
- Vingardium Leviosa! – mondta tisztán, érthetően és meglendítette a pálcát. És akkor… nem történt semmi. Cassy le sem tagadhatta volna, hogy csalódott. Már egy hónapja dekkolt itt és ennyit sem sikerül megcsinálnia. Dumbledore-ra nézett, de ő nem volt mérges. Sőt! Mintha pontosan erre számított volna. Mosolygott, mint mindig. Mikor azonban látta, hogy a lány cseppet sem jó kedvű, megszólalt.
- Ne légy szomorú – nevetett. – A varázslat nem egyszerű, és nem könnyen megfejthető. Próbálkozzunk.
Cassy bólintott. Egy egész órán keresztül reménytelen harcot vívott a lassan teljesen megutált kaviccsal. Aztán Dumbledore azt mondta, elég. Az igazgató eltette a kavicsot, majd leült a lánnyal szemben.
- Karácsonyig van időd, hogy ezt elsajátítsd. Sajnos, amíg ezt nem tudod elbűvölni, nem tanulhatunk több pálcás mágiát… Viszont megpróbálkozhatunk a bájitaltannal.
- Örömmel. Csak jó ideig ne lássam azt a ronda követ… - morogta, mire Albus újfent elmosolyodott, de késséggel elővette egy üstöt, meg egy-két könyvet. – Kezdjük az alapokkal…
Két órát töltöttek a bájitalról való beszélgetéssel, és Cassy úgy érezte, hogy ez a tárgy talán menni fog. Ma még nem kotyvasztottak semmit, és Dumbledore délután nem akarta folytatni. Azt mondta, hogy épp elég kimerítő volt a bűbájolás és elengedi őt. A lány hevesen tiltakozott, de a férfire nem hatottak az érvek. Megjegyezte, hogyha felkeresné a tripla T-t, akkor ők bizonyára megmutatnák, hogy milyen hangulatos hely a szomszédos Roxmorts falu.
- Tanár úr… én nem tudom elhagyni a birtokot.
- Nos, River kisasszony, maradjunk annyiban. Hogy úgy vélem, nem az iskolát nem hagyhatja el, hanem a mágikus környezetet. Roxmorts pedig elég mágikus. Nekem elhiheti – kacsintott. – Amennyiben az urak nem akarnák kísérgetni, amit kétlek, mondja nekik, hogy ez az én közvetlen kérésem. Hatni fog rájuk. Az órának vége.
Cassy tudta, hogy ideje indulni, de, mint mindig, most is rengeteg kérdése lett volna, és újfent nem tudta őket feltenni. Aztán a következő órákon megint kimentek a fejéből.
Mit volt mit tenni, nagyon jól tudta, hogy Caroline-nak délután négyig órái voltak és most még csak egy óra volt. Lement a Nagyterembe, és épp összetalálkozott a Tekergőkkel.
- Leülhetek? – kérdezte félénken Remustól. A srác bólintott, és kicsit arrébbcsúszott. – Öö… - kezdte a társalgást a lány. – Én csak azt akartam kérdezni, hogy van-e délután órátok, mert Dumbledore szerint titeket kell megkérnem rá, hogy mutassák meg Roxmortsot, vagy mit – fintorgott, és látszott rajta, hogy örül annak, hogy túl esett ezen a számára kínos mondaton. Még is csak három igen helyes fiú meredt rá, miközben beszélt. A negyedik a hasát tömte, de ő nem is volt helyes. Így hát Peter előtt nem is feszengett.
A három fiú egy darabig csak néztek rá, aztán szinte teljesen egyszerre elmosolyodtak.
Sirius hátrafordult, és a fejét tömő Peterhez intézte szavait.
- Most kicsit lelépünk, Féregfark, oké?
A srác bólintott és tovább evett, nem szentelve több figyelmet barátainak.
- Rögtön menni akartok? – kérdezte idegesen Cassy. – Én még nem is ettem! – méltatlankodott. James Pottert azonban ez a tény legkevésbé sem érdekelte. Felrántotta a lányt ültéből, majd elindult.
- Majd eszel lent a faluban! Van pénzed? Nincs, mi? Na sebaj, meghívlak arra, amire csak akarod. Annyi, de annyi mindent kell látnod! Roxmorts a legcsodálatosabb hely, de komolyan. Na jó, a birtokunk sokkal, de sokkal jobb hely… Majd nyáron eljössz, oké? Lily úgyis megkedvelt téged, meg jó fej is vagy…
És így tovább, hosszú perceken keresztül. Cassyt végül az utánuk rohanó Sirius mentette meg.
- Ágas! – szólt utánuk. A lány egy pillanatig nem értette, kihez beszél, aztán rájött, hogy ez valószínűleg Jamesnek szól. – Várjuk meg Remust is. És hagyd már szóhoz jutni azt a szerencsétlen lányt – mondta mosolyogva.
Cassiopeia hálásan nézett rá, és térdére támaszkodva kifújta magát, megvárták, még Remus is befut.
- Melyik átjárót használjuk? – kérdezte lihegve.
- A banyát – vágta rá James. Úgy tűnt, menten belekezd megint valamibe, de Sirius idejében beléfojtotta a szót. Potter teljesen bepörgött.
Felmentek néhány emeletet és megálltak egy félszemű, meglehetősen ronda, banya szobor előtt. James ráütött a kúpjára a pálcájával, motyogott valamit, majd a kúp elcsúszott a helyéről.
- Ugorj – bíztatta a lányt Sirius és besegítette őt a résbe.
Azt, hogy miután bekerült az alagútba, mi történt, hát… Elmondani is nehéz, legalábbis Cassy számára. Először is lecsúszott egy kőcsúszdán, majd körülbelül húsz percet sétált a srácokkal. Majd szétfagyott, mert kabátot persze nem hozott magával, és mint a kocsonya, úgy vacogott Black mögött, aki úgy tíz perc múlva megunta a fogvacogó magánszámot. Előhúzta a pálcáját, és a lány talárjára szegezte.
Motyogott valamit, mire Cassy úgy érezte, hogy egy kályhát dugtak a pulcsija alá.
- Köszönöm – mondta, és sokkal boldogabban tartott a fiúkkal. Egy darabig benne volt a félsz, hogy nem jut ki. Egyszer csak megint ott lesz az a láthatatlan, tapintható fal, ami nem engedi vissza a családjához.
A falnak azonban eszébe sem jutott előjönni, és megérkeztek egy afféle raktárba.
Kilopakodtak a helyiségből, és egy édességboltban találták magukat. Egy olyan édességekkel teli üzletben álltak, amilyeneket Cassy még csak hírből sem ismert.
Sirius beletúrt a zsebébe, előkotort egy marok pénzt, aztán teljesen idióta nevű kajákat felsorolva leadta a rendelését. A lány majdnem elnevette magát, aztán pedig spontán öngyulladást hajtott végre az arca, miután az összes csokoládét és cukorkát átnyújtotta neki.
- Igazán… nem kellett volna – szabadkozott elhaló hangon. Aztán Sirius mégis a kezébe nyomta és karon ragadva kivonszolta az üzletből.
- Nézzünk szét, oké? – kérdezte és elnevette magát, mikor meglátta a lány arckifejezését. – Ne légy ennyire zavarban.
Ez persze egyáltalán nem segített a lányon. Őt még soha, egyetlen fiú sem ajándékozta meg. Élete első csókja az volt, amit a másik Blacktől kapott, és egyáltalán nem élvezte. Mérhetetlenül abszurdnak érezte az egészet, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem így képzelte el az első csókját… de ez egy egészen más kérdés, amiről talán nem Sirius mellett kellene ábrándoznia. A helyzet már így is elég kínos.
A délután azzal telt, hogy a három srác végig hurcolta őt az egész falun, megmutatva az összes híres épületet, a jó és kevésbé stílusos kocsmákat, és… hát mindent, amit egy boszorkánynövendéknek látnia kell Roxmortsba.
Cassy, Roxfortban tartózkodása óta először, igazán és felhőtlenül boldognak, de legalábbis jól, érezte magát. Visszafelé egy másik utat használtak, de az útvonalat nem igazán jegyezte meg. A későbbiekben úgysem akar majd egyedül lemenni a faluba. Ha meg van vele valaki, minek terhelje ilyenekkel az agyát?

Fekete köpenyes alak vágott át a roxforti birtokon. Hosszú léptekkel haladt, nem nézett szét. Úgy látszott, nagyon is jól ismeri a birtokot. Abból pedig, hogy néhány tanuló köszönt neki, arra lehetett következtetni, hogy idejárt. De legalábbis kapcsolatban állt egyszer az iskolával.
Hosszú szőke haja a vállára omlott és meg sem állt az igazgatói irodáig. Mikor a kőszörny utat nyitott neki és ő belépett a mozgólépcsőre, mintha kicsit megfeszült volna.
Néhányat kopogott az ajtón, mire az feltárult. Dumbledore szokásos asztala mögött ült, és minden jel arra mutatott, hogy várta az érkezőt.
- Rég láttalak, Lucius – hunyorgott a belépőre, akin most már tisztán látszott, hogy feszélyezve érzi magát. – Örülök, hogy visszatértél a jó öreg almamáterbe. Felteszem, nem csak azért tettél látogatást, mert úgy hiányzott a nagy múltú Roxfort.
A fiatal férfi megrázta a fejét. Alig lehetett több, húsz-huszonegy évesnél.
- Érezd otthon magad – szólalt meg újra az igazgató és hanyag mozdulattal az asztal előtti székekre mutatott. A Luciusnak nevezett levette a köpenyét és merev tagokkal leült az idős férfi elé. – És most, volnál szíves elárulni a sürgős látogatás célját? – mosolygott Dumbledore. Lucius nem viszonozta. Maga elé meredt és nem nézett a férfira akkor sem, mikor az első szavak elhagyták az ajkát.
- A Sötét Nagyúr nevében jöttem…
Dumbledore szeme férfi arcáról a bal karjára siklott. Az alkaron végigtekeredett egy kötés.
- Mikor? – kérdezte, félbeszakítva vendégét. Az először nem értette, miről beszél, aztán követte a tekintetét.
- Néhány hete – felelte és ott léte óta először az öregember szemébe nézett. – Mint mondtam, Ő küldött. Szüksége van az egyik diákjára…
Dumbledore felemelte a fejét és összehúzott szemöldöke alól fürkész pillantást vetett Lucius Malfoyra.
- Gondolom, Cassiopeia Riverre célzott.
Lucius bólintott. Dumbledore szája mosolyra rándult.
- Sajnálatos módon, ha akarnám, sem tudnám átadni magának a kért mugli hölgyet. A kisasszony nem hagyhatja el a roxforti birtokot. Nem mellesleg pedig semmi kedvem nincs Tom kezei közé küldeni azt a lányt. Jól érzi magát itt. A felettesének… nem ez nem a legjobb szó… Az uradnak tehát azt üzenem, Lucius, hogy nem kapja meg a lányt. Sem élve, sem holtan. Ha kell neki, hát majd ő maga eljön érte, egyedül. Bár kétlem, hogy el tudná őt vinni. De, ahogy azt mondani szoktam, próbálkozni szabad.
Malfoy szeme dühösen megvillant.
- Figyelmeztetem, Dumbledore – kezdte dühtől remegve -, nem jó ujjat húzni a Sötét Nagyúrral. Lehet maga akár mekkora nagy mágus… Lord Voldemort nem Grindelwald. Őt nem fogja legyőzni – sziszegte.
- Tisztában vagyok vele, hogy Tom Denem még véletlenül sem Grindelwald – felelte hűvös nyugalommal az igazgató. – Mindazonáltal az üzenetem érvényes, Lucius. És eszem ágában sincs félni a volt tanítványomtól.
- Lesz oka, hogy megtegye – szólt sötéten Malfoy, majd felállt. – Köszönöm, hogy fogadott – mondta, cseppet sem udvariasan. Magára kanyarította a köpenyét, és köszönés nélkül elhagyta az igazgatói irodát. Mikor becsukódott mögötte az ajtó Dumbledore mosolyogva megcsóválta a fejét, majd pennát ragadott és folytatta az imént félbeszakított munkáját…

- Milyen napod volt, kiscsillag? – ült le Cassy mellé Caroline a vacsoránál. Sóhajtva nézett végig a terítéken, majd mindenből bőségesen szedett magának.
- Délelőtt találkoztam Regulus Blackkel – mondta csendesen a lány. Carie félrenyelt.
- Mit akart? – kérdezte bosszúsan. – Ugye nem… ugye nem csinált semmit?
Cassy megrázta a fejét. Miután Caroline megnyugodott beszámolt neki a sikertelen bűbájról és Roxmortsról is. A lánynak persze feltűnt, hogy mikor Cassiopeia Blacket említi, elpirul. Diadalmasan felkiáltott.
- Ahha! Szóval Regulust utálod, de mi van a másikkal? – húzta fel a szemöldökét. Nagyon jól tudta, hogy gyenge pontra tapintott, és érdeklődve nézte barátnője reakcióját.
- Mi lenne? – kérdezte nyugodt hangon, de az orcáin két apró piros foltocska jelent meg.
- Hát én is ezt kérdezem – nevetett a lány. – Tetszik neked, mi? – A válasz csak egy apró bólintás volt. Carie megcsóválta a fejét. – Nem nagyon érdeklik a lányok. Egyetlen nő van az életében, Lily Evans, aki a „legjobb barát” James mellett. De persze – végig nézett Cassyn -, csinos vagy, szóval lehet esélyed.
- Drágám, ez még viccnek is rossz volt… Nézz csak végig ezen a nyomortanyán, Reynolds. Ennyire rossz ízlése még az unokabátyámnak sincs… Szóval nehogy tévhitekbe ringasd magad, édesem. Esélyed sincs – hallatszott egy gúnytól csöpögő hang a lányok háta mögül. Bellatrix Black örömét lelte benne, hogy keresztbe tehet Cassynek. Megint. – Mit gondolsz, Reg minek fut utánad? Nem szívjóságból, elhiheted.
- Én csak…
- Bepofátlankodtál az életünkbe, a Roxfort életébe, ezt pedig nem bocsátjuk meg neked, kislány. Reg és én tönkre fogunk tenni, hogy Siriusnak még véletlenül se jusson eszébe kikezdeni veled. Azt a szégyent már nem bírná el a család… Jobban teszed, ha meghúzod magad, és nem epekedsz olyan dolgok után, amik nem hozzád valók.
- Ne fenyegesd a barátnőm – pattant fel a helyéről Caroline -, világos? – mindkettejük kezében megjelent a pálca.
- Neked ehhez semmi közöd, Reynolds, csak rám meg erre a muglira vonatkozik.
- Menj innen, vagy erőszakhoz folyamodok – sziszegte Carie. A Nagyterem ajtaján ekkor lépett be Flitwick, a hollóhátasok házvezető tanára. Bella vágott egy fintort, de eltüntette a pálcáját és elindult a saját asztala felé. – Ne is figyelj rá – legyintett Caroline és Cassyhez fordult. A lány arcán azonban könnyek csorogtak végig.
- Tényleg… tényleg tönkretenném a családot? – kérdezte elhaló hangon. Caroline átkarolta a vállát.
- Ne figyelj rá – csitította. – Siriust rég hidegen hagyja az állítólagos családja. Nem gondolta komolyan… - bizonygatta. Valamiért azonban úgy érezte, hogy Bellának igaza van; ha Black és a lány között bármi is lesz, azt mindketten nagyon, de nagyon megbánhatják.