|
5. Én neked Te vagyok…
Említettem, hogy ma kviddics meccs van? Igen, azt hiszem… Márpedig a memóriám egész jó, azt hiszem… És határozott egyéniség vagyok, azt hiszem…
Na jó! Félre a viccel.
Reggel úgy pattantam ki az ágyból, mintha ágyút robbantottak volna mellettem. Pedig csak nem akartam lemaradni a műsorról. Felébresztettem Lilyt, aki ma reggel nem könyörgött még öt percért. Hasonló iramban kelt fel és látott neki az öltözésnek.
A Nagyterembe lefelé rohantunk. Senki nem jött velünk szembe a folyosón, senki nem kérdezte, hogy mi olyan sietős. Az ajtó előtt persze lefékeztünk és egy mély lélegzetet véve beléptünk.
Csak egy-két diákot láttunk, azok is hollóhátas és hugrabugos növendékek voltak. Leültünk a Griffendél asztalához egy olyan helyre, ahonnan mindent tökéletesen lehetett látni.
Lekváros kenyeret ettünk és alig bírtuk ki röhögés nélkül. Aztán a harmadik kenyerem végén…
- Áááá! – a sikításra mindketten felpattantunk és elindultunk a folyosón a mardekárosok alagsori klubhelyisége felé. A kiáltást szerintem az egész kastélyban hallani lehetett, mert mire mi odaértünk már szép kis tömeg ácsorgott a tetthelyszínen – köztük McGalagony is. Az említett és mélyen tisztelt tanárnő próbált úgy tenni, mint aki fel van háborodva, de engem nem tud átverni. Láttam, hogy a nevetését már alig bírja visszafojtani. Lumspluck persze magán kívül volt és gyors iramban levont a Griffendéltől száz pontot. Na nem mintha zavartattuk volna magunkat…
Ezután persze el akarták tűntetni. No persze a varázslatot mi írtuk, eltűntetni pedig egyelőre csak mi tudtuk. Tíz perc után a tömeg szállingózni kezdett, vissza a Nagyterembe. Voltak, akik most indultak oda először.
Mikor mi visszaértünk a Tekergők már reggeliztek, igaz félkómában.
- Sziasztok! – köszöntem vidáman és lehuppantam Remus mellé, mert ő tűnt a legéberebbnek. – Hallottátok már a nagy hírt? – vontam fel a szemöldököm.
- He? – nézett rám a bátyám. A kultúra, az bizony…
- Levontak a házunktól száz pontot… - mondta Lily somolyogva.
- Mi?! – nézett rá Rem.
- Jól hallottad.
- De… most nem is csináltunk semmit! – tiltakozott Sirius. Hát igen.
- Tudjuk – vigyorogtam.
Jamesnek kezdett derengeni.
- Na ne… - mondta. – Te? Ti?
- Úgy bizony, Potter! – ivott a teájába Lily, halálos nyugalomba. – Ha rátévedsz a mardekárosok folyosójára magad is megcsodálhatod a női kreativitás újabb alkotását.
Hát ezek után konkrétan a velem szembe ülő Siriusra köptem a töklevemet, úgy röhögtem ezen a mondaton. Sirius meg elázott. Felettébb guszta volt, heh. Nyál és töklé… nyami-nyami.
- Fúj, Jane… Azt hittem egy éves kor után a gyerekek kinőnek abból a korból, mikor kiköpik, ami nem ízlik – törölgette a narancs trutyit a talárjáról.
- Hát én nem nőttem ki – öltöttem ki a nyelvem. – Mejt még kisjány vadok! – selypítettem, de azért elővettem a varázspálcám és kiszedtem a foltot kedvenc fekete hercegem talárjából. – Tessék.
- Kösz – biccentett és felpattant. – Gyere Ágas, lessük meg, mit alkottak ezek a „gyöngyszemek” – vigyorodott el.
- Kell a baj, apukám? – nézett rá Siriusra Lily. – Ne kóstolgass Black. Veszélyes vagyok.
- Lassan tényleg elkezdek félni – röhögött és felráncigálta Jamest meg Remust a reggelije elől. Peter ment magától is. Úgyis mindig nyál csorgatva követi őket…
Amint kiléptek a Nagyteremből, én elkezdtem szakadni a nevetéstől.
- Mi volt ez a duma női kreativitásról? – nézek Lilyre, aki persze halál nyugodt. Hogy bír ilyen hülyeségeket benyögni ennyire… Áááh. Ez már illegális…
Mondanom sem kell, hogy amikor a srácok visszajöttek, akkor a röhögéstől még a levegő vétel is nehézségekbe ütközött. Arról ne is beszéljünk, hogy James letérdelt elénk is mindkettőnknek kezet csókolt.
- Ezek után fogjuk úgy, de úgy elverni a Mardekárt, hogy öröm lesz nézni – nyerített Sirius miközben szó szerint belefejelt a reggelijébe.
Hát igen. A kultúra.
Persze, hogy ezek után nyertünk. Méghozzá 250-20-ra. Rég nem voltunk ilyen jók, ez tény, de nem szabad elkeletkeznünk arról sem, hogy McGalagony még biztos tiszteletét teszi nálunk a mai nap folyamán, és számon fogja kérni a „kis” incidensünket a Mardekár házzal. És Lily meg én fel fogjuk vállalni… ehhehe…
- Ügyes voltál bátyus! – ugrottam James nyakába, amint kilépett az öltözőből. Mögötte megjelent Sirius. – És te is, fekete herceg - nyomtam egy cuppanóst az arcára. Az óta a beszélgetésünk óta, több mint három hét telt el. Siriusnak egyetlen egy barátnője sem volt, általában elég szótlan, de ugyanolyan tökkelütött és vigyorgós, ha arról van szó. Nekem meg kicsit lelkiismeret furdalásom van…
Áhh… Szar dolog ez a szerelem, higgyétek el nekem. Mindig csak fejtörést okoz.
Belekaroltam hercegembe és rámosolyogtam.
- Menjünk be uram – nevettem rá.
- Ahogy parancsolja, hölgyem – vigyorodott el ő is és elindultunk befelé. Én kicsit szökdécseltem. Örültem, ha együtt voltunk.
- Meg vetted már azt az ominózus ruhát, amit elvileg Roxsmortsban akartál? – kérdezte.
- Nem – feleltem. – Kész. Melegítőben megyek a bálba.
- Jól van. Égess csak mindkettőnket – röhögött, mire bokán rúgtam. – Hé, ez fájt.
- Tudom.
- Egyébként nem számít – mormogta. – Nekem mindenhogy szép vagy, kishercegnő – puszilt arcon. A hátunk mögül James és Lily civódása hallatszott.
- Mikor mond már neki igent – forgattam a szemem?
- Mikor hagyja már békén?
- Két hülye. Fülig szerelmesek egymásba, még sem képesek megbékülni. Néha az oviban érzem magam, ha ők ketten itt vannak – csóváltam a fejem.
- Kicsit azért mi is ilyenek vagyunk – nézett rám Sirius. – Fülig szerelmesek, még sem tudjuk kezelni.
Megtorpantam.
- Ezt meg hogy érted? – kérdeztem.
Szembe fordult velem.
- Én neked Te vagyok. Te magadnak Én. Te nekem Te vagy. Te és Én együtt Mi vagyunk.
- Sirius…
- Látod? – nevetett. – Hasonlítunk hozzájuk. A randi témáról két értelmes szót nem tudunk váltani.
Megfogta a nyakamat és összeért a homlokunk, aztán gyöngéden megcsókolt. Nem tiltakoztam. Jó volt.
- Na, Potter? Randi holnap?
Olyan furcsa volt ez… Mert nem csókolóztunk. Hanem Ő csókolt Engem. Hihetetlenül fantasztikusan csodálatos érzés volt, és valami arra késztetett, hogy igent mondjak. Talán a szívem… De az eszem tiltakozott. Pedig azt mondják, hogy amit a szív súg, az a legtisztább érzés.
- Felejtsd el, Black – vigyorogtam rá. – De azért szép próbálkozás volt herceg - fogtam meg a nyakkendőjét. Igazából fel sem tűnt, hogy az udvaron vagyunk, és elég sokan megbámulnak.
- Hohó… Nézd csak! – hallottam egy gúnytól csöpögő hangot. A hangot, amit nagyon utálok. – Potter szűzkurva húga, meg Siri fiú kavarnak. Kislány, már azt hittem fogadalmat teszel, hogy nem csináltatod fel magad senkivel. Milyen szomorú, hogy nem így van, és a korcs gyereked apja a drága unokabátyám lesz.
- Kuss, Trixy – vetette oda Siri és elém állt.
- Ennél mélyebbre, csak akkor süllyedhetnél bátyus, ha ez a kis ribanc sárvérű lenne. Anyád legalább a vére miatt nem fog szégyenkezni.
- Nem kérdeztelek, anyám meg nem érdekel. És nem merészeld leribancozni Janet, mert garantálom…
- Mit garantálsz? – nevetett. – Gyenge vagy, a csajt meg a bátyát és velük együtt téged meg azt a mugliivadék Evansot is meg fogják ölni. Egyikért se lesz kár. James Potter úgyis egy hímringyó, a nője meg szánalom…
- Na most legyen elég – csattantam fel és Bella elé léptem, aztán egy jó nagyot lekevertem neki. Eléggé meglepődött. – Ne merészeld arra a mocskos fekete szádra venni a bátyám nevét, mert a seggnyalóid kaparhatják össze darabjaidat, ringyókám. Remélem megértettük egymást – sziszegtem.
- Nem félek tőled – vigyorodott el.
- Majd adok rá okot, hogy másképp gondold – hasonló gonosz mosoly részemről. – Most pedig húzzál vissza a többi kígyó közé, vagy kaphatsz még egyet a másik pofádra. Úgy nézem ennek is szép nyoma lesz…
- Kell a baj, anyukám?
- Nem érdekelsz – köptem és hátat fordítottam neki. – Kevés vagy te hozzám.
Megfogtam Sirius kezét.
- Megyünk?
- A Griffendél ma győzött – mondta McGalagony este a klubhelyiségben, még a buli elején -, de az a kis incidens az alagsori folyosón… A firkákra gondolok.
- Professzor, az életem főműve és maga lefirkázza? – háborodott fel Lily.
- Evans?
- És én, tanárnő – jelentkeztem.
- Maguk ketten? De hát…
- Sajnáljuk – mondta Lil, bár egy csepp sajnálatot sem hallottam a hangjában. Sőt! Kifejezetten vidám volt. Ahogy én is.
- Ez… fantasztikus! Még mindig nem tudtuk eltűntetni. Mindazonáltal… Ötven pont a Griffendéltől a házirend megszegéséért. És százötven a két lánynak az új varázslat kifejlesztéséért.
A teremben tapsvihar tört ki. Szeretem a professzorasszonyt, mondtam már? Egy nap alatt négyszáz pont? A Griffendél zseniális. Bár abból a négyszázból csak kétszázötven érvényes…
- Ti most együtt vagytok? – James igen érdekes fejjel nézett rám és Siriusra. Épp beszélgettünk. Mostanában sokat beszélgetünk. Többet, mint eddig bármikor.
- Ezt honnan veszed? – kérdeztem meglepettem. Azt hittem részeg, de nem. Tök józan volt.
- Láttalak meccs után a parkban. Édesek voltatok – vigyorodott el.
- Nem. Nem járunk – rázta fejét hercegem. – A húgod olyan makacs, mint egy öszvér.
- Köszi, hogy ilyen gebékhez hasonlítasz – puffogtam.
- Elmehetnél vele randizni, Jane – mutatott rá James. – Ha megbánt úgyis kicsinálom.
- Rád mindig lehet számítani, Ágas – fintorgott Siri.
- Tudom. Mellesleg… Egy hét és téli szünet. Már alig várom.
Osztottam James véleményét. Bár hó még nem esett, egy hét és itt a szünidő, vele együtt pedig a bál, ahová Siriusszal megyek. Imádom a Roxfortot! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
