¤Twilight és Harry Potter fanfiction¤
Menü
 
Novellák (HP)
 
Folyékony smaragd (T)
 
InFo

Folyékony smaragd - Státusz: folyamatban
- - -
Levegőt! A tegnap este gyönyörű volt veled... - Státusz: befejezett
- - -
Szeretni azt, ami egyszerűen csak szép - státusz: folyamatban

 
4. fejezet

Sötét arc és fekete köpeny

Az október hideget, és hűvös szelet hozott. Elkezdődött Cassy második hónapja varázslóként, de még mindig nem tudta megemelni a kavicsot.
Ezen kívül, igyekezett elkerülni Siriust. Nem azért, mert félt Bellától, vagy a fenyegetéseitől. Nem, az a hajó már elment. A lány szavaitól félt, attól, amit mondott.
„Azt a szégyent már nem bírná el a család…”
Siriust megbüntetnék, ha együtt lennének. A fiúnak nem beszélt erről a kis incidensről, és Caroline sem említette többet, bár az utóbbi napokban sokkal többször méregeti őt szigorú szemekkel. Mintha tudná, hogy milyen gondolatok kergetik egymást a fejében.
Ezeken a hideg, őszi napokon nem jutott túl sok öröm Cassiopeiának. Egyedül az hozott neki némi vigaszt, hogy a könnyebb bájitalokat már el tudta készíteni. Igaz, ehhez nem kellett túl sok mágia, de legalább valami sikerült.
Azon a keddi napon megint nem voltak délutáni órái, ahogy Caroline-nak sem. A délutánt tehát nem kell egyedül töltenie és ennek határozottan örült. Fáradtan esett be a klubhelyiségbe, ahol csak alsóbb évesek tartózkodtak – nekik még nem kellett fakultatív órákra járniuk. Carie ott ült a kandalló előtt és egy levélnek tűnő valamit olvasott. Mikor feltárult a Hóllóhát klubhelyiségének ajtaja felnézett és rámosolygott barátnőjére.
- Na, csillagocska, hogy telt a napod? – kérdezte vidáman, és a lány kezébe nyomta iménti olvasmányát. – Meghívót kaptunk. A griffendélesek bulit rendeznek a Szellemszálláson. Jó, nem? Szeretem az ilyen izgis dolgokat. Még sosem buktunk le, de hidd el, isteni érzés, mikor maga az adrenalin pumpálja benned a vért, és úgy szöksz ki a kastélyból… Ilyen esténkét szoktad egy vadidegen ágyában találni magad, és a legélesebb emléked egy fantasztikus szex.
Cassy átfutott a szövegen. A partit természetesen a Tekergők rendezik – tehát nem megy el.
- Bocs, Caroline, de nem mehetek el.
Carie felsóhajtott, mintha csak ezt a választ várta volna. Kivette barátnője kezéből a meghívót és a szemébe nézett.
- Tudom, hogy Sirius miatt csinálod – mondta. – Hidd el nekem, hogy semmi értelme menekülni előle. Neki is feltűnt, hogy kerülöd. – Cassiopeia elfordította a fejét. – Cassy, Blacknek ez rosszul esik, szerintem hiányzol neki. Nem szabad Trixyre hallgatnod. Nyílt titok, hogy Siriust kitagadták a családból, csak mert normálisak a barátai.
- Egyáltalán nem erről van szó! – tiltakozott rögtön a lány.
- Tudom, mi jár a fejedben, kislány. A barátnőd vagyok. Feltűnt, hogy az óta az ominózus eset óta viselkedsz így. Állandóan tanulsz, alig beszélgetsz és rohansz a folyosókon. Nem vagyok vak. Miért nem hiszed el, hogy a griffendéleseket rohadtul nem érdekli, hogy milyen a véred?! Mi szeretünk, és örülünk annak, hogy itt vagy velünk, ezen pedig sem egy, sem száz mardekáros nem tud változtatni. Rendben?
Cassy lassan bólintott és az ölében pihenő kezeire nézett. – Akkor… - kezdte tétován – lehet, hogy elmegyek.
- Ez a beszéd, kislány – nevetett rá Caroline. – Péntek este vár minket a következő buli – nyújtózott. – Szombaton meg roxmortsi kiruccanás. Elkényeztetnek.

A lányok, közös megegyezés alapján úgy döntöttek, hogy ki mennek sétálni a parkba. Poénból kitalálták, hogy megpróbálják átlépni a birtok kapuját. Caroline-nak sikerült is, de Cassy még mindig nem tudott kilépni. Visszamentek hát a tóhoz, ahova az idén több fűzfát is ültettek, és leültek az egyik tövébe. Üvöltött a szél, belekapott a lányok hajába. Nem beszélgettek, csak hallgatták a tó zúgását, és nézték, ahogy a szélvihar felkorbácsolja a tó vizét. Egy ép elméjű ember sem lépte át ilyenkor Roxfort ajtaját, de ők nem is voltak normálisak. Érkezőre meg aztán pláne nem számított egyikük sem.
Éppen ezért nagyon meglepődtek, mikor a birtok kapujában megjelent a sötét idegen. Arcába csuklyát húzott és fekete köpenyt, alatta ugyanilyen színű talárt viselt. Egyedül szép metszésű arcának vonala látszott ki a köpeny alól: a bőre porcelán fehér volt.
Cassy odakapta a fejét, a különös idegen vonzotta a tekintetét. Haját megpróbálta a füle mögé igazítani, de a piszkos szőke tincsek egyre csak beúsztak az arca elé.
A férfi megérezte, hogy figyelik. A lány felé fordította arcát és egyenesen a szürke szemekbe nézett. Cassy testét elöntötte a hideg. A csontig hatoló fagy. Az idegen szája mosolyra rándult. Újra előre nézett és mélyebben arcára húzta a csuklyát.
- Cassy? Jól vagy? – hallotta a lány Caroline hangját. Lassan bólintott. Hogy lehet, hogy Caroline-nak nem tűnt fel?
- Te nem érezted? – kérdezte tétován, mire Carie megrázta a fejét.
- Mit kellett volna éreznem?
- Mindegy… - motyogta. – Nem megyünk be? Kicsit már fázom.
Azzal felállt és remélte, hogy soha, de soha többé nem látja azt az eszméletlenül helyes, de ugyanilyen kegyetlen arcot. Testének minden atomja undorodott az idegentől.

Dumbledore az ablaknál állt, mikor nyílt az irodájának ajtaja. A belépő nem feszengett, mint Malfoy, és szó nélkül dobta le a köpönyegét, majd ült le.
- Üdv itt, Tom – mondta Albus, de nem fordult a látogatója felé, így nem láthatta, hogy annak arca megrándul neve hallatán. – Ha ugyanazért jöttél, mint Lucius barátod a válaszom sajnálatos módon ugyan az. Ha akarnám, sem tudnám neked odaadni a lányt. Nem léphet ki az iskolai birtokról.
- Árulja el nekem, Dumbledore – suttogta a férfi -, hogy hogy jutott eszébe tanítani azt a lányt? Maga szégyent hoz a varázsló névre.
- Úgy láttam volt szerencséje találkozni a szóban forgó hölgyeménnyel.
- A kis szőkére gondol? – horkantott fel Voldemort. – Egyáltalán nem különleges.
- Neked mégis szükséged van rá. Miért? – A férfi végre vendége felé fordult. – Talán eszedbe jutott mit mondtam utoljára? Hogy szeretned kell az egyszerűséget? Azt, ami egyszerűen szép? Vagy ez az érzés már kihalt belőled?
- Csupán meg akarom vizsgálni. Tudnom kell, hogy miért látja a kastélyt.
- Sajnos én sem tudom. És ha megtudom, veled akkor sem fogom megosztani. Ha csak ennyit akartál…
- Ne féljen Dumbledore, elmegyek. De figyelmeztetem. Ha kiderül, hogy rájött a lány titkára, arról tudni fogok. Nem a lány kell, hanem a titka, és ahhoz nem feltétlenül kell őt magát megszereznem – mosolygott hidegen. – És most az egyszer – fordult vissza az ajtóból -, még csak megölni sem akarom – azzal kilépett az ajtón.

Sejtettem, hogy Cassiopeia Riverre maga a sötét oldal is fel fog figyelni. Mikor először megláttam Hagrid mellett, éreztem a belőle áradó különös energiát; valamit, amit legjobb szándékkal sem lehet mágiának nevezni, ugyanakkor nem hasonlít semmi másra sem. Merőben új és titokzatos volt, olyasmi, amivel a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály foglalkozik. Valami, ami talán néhány kérdésemre is választ adhat. Tudtam, hogy nem rejtegethetem örökké, ahogy azt is, hogyha rájövök a lány titkára, akkor az valami egészen új dologra mutathat rá. És azt is tudtam, hogy a Roxfortnak, ennek a mágiával átitatott, és önálló gondolatokkal megáldott csodálatos helynek valamiért érdekében áll, hogy megvédje a lányt. Még nem tudom miért.
De rá fogok jönni.


Albus Dumbledore letette a pennát, és valami egészen különös szerkezet fölé hajolt. Abban megvillant két lány képe, amint épp belépnek a kastély hatalmas tölgyfaajtaján.

Amikor Carie és Cassy beléptek az előcsarnokba, sajnos épp összefutottak az imént látott idegennel. Ezúttal közvetlen közelről látták a finom arcvonalait. Bár betegesen sápadtnak tűnt, a léptei ruganyosak, egészségesek, fittek voltak. A szeme, mintha nagy változáson ment volna rövid időn belül keresztül. Furcsának is tűnt, de Cassy nem tudta volna meg mondani, hogy mit talál benne olyan különösnek.
Valóban helyes volt, valami különleges sárm sugárzott a lényéből.
- Jó napot – köszönt Caroline, és Cassiopeia is elmorgott egy halk köszönést. Az idegen megállt és végig nézett a lányokon. A szeme megállapodott a kitűzőkön.
- Szóval Hollóhát – húzódott gonosz mosolyra a szája. – Vigyázz magadra, kislány – nézett Cassyre, majd Caroline-nak is biccentett, de ebben a gesztusban semmi barátságos nem volt.
- Ki volt ez? – kérdezte Cassy. Caroline, ahogy a távozó alak után nézett, hirtelen megértette. Dumbledore-nál volt, óvatosságra inti Cassyt, megveti a Hollóhátat, gúnyolódik, falfehér bőr…
- Voldemort – suttogta. A férfi hátranézett és elvigyorodott. – Siessünk – sürgette a lányt. – Ezt a találkozást el kellett volna kerülnünk – mérgelődött.
- Carie, mi a baj? – kérdezte.
- Ez a férfi… hosszú. Az a fontos Cassy, hogy soha, érted, soha ne beszélgess vele, ha bármikor is feltűnik. Tőle félni kell. Nem jó ember. A neve Voldemort. Egy gyilkos – sziszegte. Felindultságában nem is tudott többet mondani. – Siessünk – mondta újra, és megszaporázta a lépteit.

A péntek este úgy jött, mintha az idő direkt sietett volna, csak, hogy a lányokat kárpótolja a rengeteg tanulnivalóért, amit feladtak nekik.
Most, hogy Cassy belekóstolt a Roxfortba és az itteni partikba, ő is izgatottan várta a péntek estét. Volt egy terv, hogy hogyan hagyhatják el a kastélyt.
Négy csoport lesz, a fúriafűz alatti átjárót fogják használni. Nem tudta, hogy kik lesznek a csoportokban, de tudta, hogy ő az utolsóban lesz, egyedül egy Tekergővel. Remélte, hogy a helyzet nem lesz sablonos és megússza Siriust. Nem volt kedve a kínos kérdésekhez és a magyarázkodáshoz.
Ezúttal egy pántnélküli ruhát vett fel, a szoknya része ismét bő volt, de egy csepp sárga sem volt benne. Helyette voltak fekete és fehér négyzetek. Cipőt megint Caroline-tól szerzett, fehér színben.
Valamiért jól akart kinézni. Életében először tetszeni akart. Remélte, hogy most nem fog betoppanni sem Regulus, sem más mardekáros és valahol mélyen mást is remélt.
Hogy megkapja első igazi csókját.
Magának sem merte bevallani, hogy kitől várja azt a bizonyos csókot…

Amikor este kilopakodtak a kastélyból csoportokra oszlottak. Nem voltak annyian, mint Caroline buliján, és minden Tekergőre jutott néhány fő. A Sors Cassyt nem kímélte és a hatás kedvéért a sablonos ösvényre igazította élete lépteit; természetesen Siriusszal került párba. Ők ketten maradtak utoljára, előttük hármas, négyes csoportokban már távoztak a többiek.
A lány még véletlenül sem nézett a srácra. Ők is leóvatoskodtak a fa alatti alagútba: elől Sirius, kezében világító pálcával, mögötte a lány.
Egyikük sem törte meg a csendet.
Aztán a fiú hirtelen hátrafordult, az eltűnődő Cassy pedig egyenesen nekiment a mellkasának. Megszeppenve húzódott hátrébb. Black egy darabig figyelte, aztán megszólalt:
- Miért?
 
Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Levegőt! (HP)
 
Szeretni azt, ami egyszerűen csak szép (HP)
 

Layouts


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre