Varázstalan a falak között
Ahogy hozzáért a vízfelszínhez, az apró gyűrűt vetett… de így sem láthatott le az aljára – fekete volt.
„Bolond vagyok?” – kérdezte magától és felegyenesedett. Haját megborzolta az őszi szél, ahogy a szoknyáját is. Felnézett a kastélyra. Gyönyörű volt. De anya miért nem látta?
Megdörgölte a szemét, de ugyanúgy világított az ezer lámpa az ezernyi toronyban. A lány elfordult és elindult a kapu felé, ahol vadkanszobrok álltak őrt. Lenyomta a hatalmas kilincset és eltolta a kovácsoltvas ajtót. Aztán kilépett.
Azaz, hogy csak kilépett volna, de valami visszalökte. Nem engedte tovább menni. Kétségbeesetten próbált átmászni a kerítésen, de csak azt érte el vele, hogy elszakadt az új szoknyája.
Szitkozódva térdelt le a földre és nem tudta mi tévő legyen. Be nem mehetett, ez világos volt.
- Hát te mit keresel itt? – hallott egy brummogó hangot a háta mögül. – És miért nincs rajtad a talárod?
A lány óvatosan hátranézett és megpillantotta a leghatalmasabb embert, akit valaha látott. Feltápászkodott a földről és az óriásra nézett.
- Ne haragudjon… Meg tudná mondani, hol vagyok? – kérdezte bizonytalanul.
- Hogy hol? – nézett rá a férfi. – Hát az iskolában! A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Bár igaz, ami igaz nem vagy ismerős nekem…
- Mert még soha nem voltam itt – vágta rá azonnal a lány. – Én és édesanyám csak erre jártunk és én megláttam ezt a gyönyörű kastélyt. Anya mondta, hogy ne jöjjek be és ő különben is csak egy romhalmazt lát, de én nem hallgattam rá. Olyan szép az a tó a sötét vizével… De most, mikor el akartam menni, az ajtó nem engedett ki.
- Ó – sóhajtott az óriás. – Tudod, hogy léteznek varázslók? – kérdezte, mire a lány felnevetett.
- Nem tudom, mivel nincs mit tudni – mosolygott. – Efféle tündérmesékkel a nagymamám traktált utoljára.
A férfi elkomorodott.
„Ez egy mugli” – szűrte le. Valóban a lány nem mutatott semmilyen varázslatos képességet. Pedig egy varázslót már méterekről ki lehet szúrni, a kisugárzása miatt.
- Kisasszony…
- Cassiopeia – segítette ki a lány -, vagy Cassy.
- Cassy, légy szíves gyere velem. Beszélnünk kell az igazgató úrral. Az én nevem egyébként Rubeus Hagrid.
Hagrid elindult a kastély felé és a lány követte. Nem feltétlenül tartotta jó ötletnek, de nem tehetett mást. Megpróbálta letakarítani kék kockás ruhájáról a koszt – még sem mehet így egy igazgató elé.
Beléptek egy nagy kétszárnyú ajtón, majd megálltak egy márványlépcső előtt.
- Jobb, ha te most itt maradsz – mondta Hagrid, majd belépett egy az előzőhez hasonló ajtón. Pár perc múlva megjelent egy ősz szakállas, fehér hajú öreggel az oldalán. – Ő lenne az, professzor.
A szoknyás lány bizonytalanul toporgott. Nem volt kellemes, amíg az agg őt mustrálta. Olyan érzést keltett benne, mintha átlátna rajta és ismerné a titkait.
- Jó estét – mondja reszkető hangon.
- Szervusz, Cassy – mosolyodik el a professzor. – Albus Dumbledore a nevem. Gyere, szeretnék veled beszélgetni.
A lány bólintott és Hagridot magára hagyva követte a férfit fel a márványlépcsőn.
Az alatt az idő alatt még Dumbledore dolgozó szobájába értek Cassiopeiával több furcsaság történt, mint addig egész életében. Mozgó festményeket és morgó lovagi páncélokat látott, nem beszélve a kőszörnyről, aki a jelszó hallatára félreugrott, hogy aztán egy mozgólépcsőn érkezzen meg az igazgató szobájába.
- Foglalj helyet – mutatott a nagy asztal előtti néhány székre Albus, ő maga pedig a lánnyal szemben ült le. – Meséld el kérlek, hogy kerültél ide.
Cassy elmondta ugyan azt, amit nem sokkal ezelőtt az óriásnak.
- Hm – az öreg csak ennyit mondott. – Ha nem mehetsz el, az azt jelenti, hogy maradnod kell. Én pedig nem mondok ellent jó öreg barátomnak, a sorsnak – mosolyodott el. – Először is tudnunk kell, hogy fogékony vagy-e a mágiára.
Hosszú fapálcát nyújtott a lánynak.
- Lengesd meg – mondta biztatóan. Cassiopeia engedelmeskedett, de nem történt semmi. – Ahogy sejtettem – motyogta maga elé a férfi. Leemelte egyik polcának tetejéről a lehető legpiszkosabb, leggyűröttebb, legöregebb fejfedőt, amit Cassy valaha is látott. – Ébredj, Öreg barátom – szólt hozzá és vendége megállapította, hogy a férfinál bolondabb emberrel még nem találkozott… egészen addig, amíg a fejfedő vissza nem szólt.
- De hát Dumbledore! – méltatlankodott a süveg. – A beosztás tegnap volt, mit akarsz?
- A kisasszony ma érkezett, mondj róla véleményt – mondta, azzal a lány fejébe nyomta a sapkát.
- De hát ez a lány nem is boszorkány – horkantott fel a Teszlek Süveg. – Egyszerű mugli. Mégis mit csináljak vele?
- Oszd be valamelyik házba, a tulajdonságai alapján.
- Dumbledore, te is tudod, hogy ez szabályellenes. Egy varázstalan a Roxfortban! A kastélyt sem láthatná. Nem taníthatod meg varázsolni.
- Dehogynem – Albus szemei ravaszul megcsillantak. – Pontosan ez a célom.
- Vén bolond – morogta a fejfedő, de azért engedelmeskedett. Cassiopeia ezek után csak a fejében hallotta a tökfedő morgós szavait. – Hova is tegyelek? Ész az van, és a ravaszságból sincs híján, de sem rosszindulata, sem előítéletei nincsenek. Meg aztán egy varázstalant nem tehetek a Mardekárba. A Hugrabug sem a te házad, annál azért jobbak a képességeid és egyébként sem vagy odavaló. A Hollóhát viszont neked való hely, akárcsak a Griffendél. Bátorságod van bőven, ezt bizonyítottad azzal, hogy idejöttél… Melyik is legyen…
- Kérem, valami olyan hely legyen az, ahol elfogadnak – motyogta a lány, bár fogalma sem volt arról, hogy mi ez az egész, meg hogy mi az a Mardekár meg a többi. Azt azonban megértette, hogy jelenleg nem mehet haza és azt, hogy úgy nevezett varázslók között van; bár arról fogalma sem volt, hogy ez mit takar.
- Ó, rendben, rendben… Akkor talán mégiscsak a Griffendél lesz a megfelelő. Nem, mégsem. Te a Hollóhátba mész. Aztán, ha nem tetszik, majd Dumbledore intézkedik. Úgyis az övé minden felelősség…
A monológ tovább folytatódott, Albus pedig levette Cassy fejéről a süveget, aki ugyanúgy morgott tovább a polc tetején is. Szemmel láthatóan megviselte a tény, hogy szeretett iskolájának falai között egy mugli tartózkodik, aki, bár varázsolni nem tud, de látja a kastélyt.
A fehér-kék kockás ruha tiszta lett – Dumbledore egyetlen pálcasuhintására.
- A vezetékneved River, ugye? – kérdezte az igazgató. Cassy bólintott. – Ki kell egy kicsit csinosítanunk magát, River kisasszony – intett ismét a férfi, mire megjelent egy nagy halom könyv, talár és még jó pár ruha – no meg egy hosszúkás doboz. – El lesz itt a pálcája – nyújtotta át az előbb említett dobozt a lánynak.
Cassy bólintott.
- Azok a könyvei és a ruhái. A többi tanulóval étkezik, és minden nap itt tanul velem. A háza színe a kék. Ha szabályokat szeg meg, pontokat vonnak le a házától, de jutalmazhatják is. Jelentkezhet a háza kviddics csapatába, bár gondolom fogalma sincs a szó jelentéséről. Egyelőre tehát maradjunk a tanulásnál. Reggel fél tízre várom itt megjelenni. Most pedig elkísérem a Hollóhát klubhelyiségébe.
- Annyi kérdésem lenne… - motyogta a lány Dumbledore oldalán baktatva, vadi új talárjában.
- Tudom, Cassiopeia, és majd időt is szakítunk, hogy megválaszolhassam őket…
- Például: mi ez a varázslózsdi? Boszorkák nem léteznek, és nem tudom, hogy beszélhet az a süveg, de…
- Mint már mondtam, ezt megbeszéljük – vágott közbe mosolyogva az öreg. – Á, meg is érkeztünk. Jobb lesz, ha beletörődik a mágiába. Valószínűleg reggelre mindenki tudni fogja, hogy ön nem mágus. Azt ajánlom, szerezzen barátokat, akik megvédik kegyedet. A Roxfort nem a legveszélytelenebb hely – kacsintott. – A jelszó pedig fapihe – mondta egy falikárpitnak, mire az feltárult. Láthatóvá vált a mögötte lévő lyuk. – Sok szerencsét, kisasszony – intett, majd dudorászva elindult visszafelé. Cassy megcsóválta a fejét. Félt és bizonytalan volt, de a saját bőrén tapasztalta, hogy innen nem juthat ki.
***
- Én csak… igazán semmit nem…
- Hogy jutottál egyáltalán be? – mérte végig a lány. – Nem értem… ilyen még soha nem fordult elő a Roxfort történetében – csóválta meg a fejét. – Mindenki rólad beszél.
- Mit akarsz tőle, Evans? – lépett Cassy mellé egy magas, rövid, rikító kék hajú lány. – Hagyd békén egy kicsit és tedd félre a kotnyelességedet. Meg kell szoknia, és mivel nem griffendéles, jobb, ha a saját házára bízod.
A felszólaló Caroline volt, az a lány, aki tegnap este is védelmébe vette Cassiopeiát. Egyidősek voltak és Carie is muglicsaládból származott, csak benne volt mágia. Az este sok mindent elmagyarázott Cassynek, amiért a lány őszintén hálás volt és már most afféle barátként nézett rá.
- Reynolds, te tudsz erről valamit? – vonta fel a szemöldökét az Evansnak nevezett vörös ciklon. Cassy szürkének érezte magát a piszkosszőke hajával és a seszínű szemeivel.
- Csak amennyit te – vonta meg a vállát Caroline. – Dumbledore professzor ad neki külön órákat.
- Szükséged lesz a srácokra Carie – nézett rá a vörös. – A mardekárosok ki fogják csinálni.
- Mintha nem tudnád, hogy ebben az iskolában mindenki fosik a Kígyóktól. Főleg a Hugrabug. Jobb lett volna neki nálatok.
Cassy csak annyit tudott, hogy róla van szó, és nem értette, hogy miről beszél a másik kettő. Egyedül a házak neve rémlettek neki.
- Bocsánat…
- Lily Evans vagyok egyébként – nyújtott kezet a vörös. – Örülök, hogy megismerhetlek. Ha bármi kell, szólj nekem vagy Caroline-nak. És vigyázz magadra – búcsúzott és elindult a hollóhátasok asztala melletti asztalhoz.
- Jössz, Cassy? – nézett hátra Carie a ledermedt lányra. – Ez a mi asztalunk.
- Mit keresel egyedül a folyosón, te kis fattyú? – a fiú hangja goromba volt, és pálcát szegezett Cassy mellkasának.
- Én épp órán voltam – nyögte a lány, miközben szeme a fiú kígyójelvényére téved.
„Kerüld el a mardekárosokat” – intette Carie. Bárcsak itt lenne!
- Órán, mi? Nem lenne szabad itt lenned… Egyáltalán nem! – sziszegte egy gonosz mosoly kíséretében.
- Jobb, ha békén hagyod őt Lestrange – jelent meg a folyosó végén egy srác. Cassynek úgy rémlett, Lilyvel látta.
- Ohó, csak nem a legidősebb Black? Még egy mugli a trófeagyűjteménybe, hm?
- Pofa alapállás, Lastrange, nyaljál Bellának. Az való neked – közölte vigyorogva. Cassiopeia azon a véleményen volt, hogy talán nem kéne ingerelni az amúgy sem épp nyugodt srácot.
- Még egy szó és a kislány alulról és megnézheti a kastélyt.
- Csak nyugodtan…
- Ne játszd a nagylegényt, mert tényleg kicsinálom.
- Kevés vagy te ahhoz - ingatta a fejét a griffendéles srác és valami úton-módon kiröppent Lestrange kezéből a pálca. – Takarodj, mielőtt az igazgató fülébe jut, hogy rátámadtál egy diáklányra.
A srác kiköpött, de azért elment.
- Jól vagy? – nézett megmentője Cassyre.
- Csak megijedtem – bólintott a lány.
- Sirius Black.
- Cassiopeia River.
- Téged is egy csillagról neveztek el – vigyorodott el a fiú és hátrasimította a haját. – Elkísérlek, jó? Nem lenne jó, ha megint megtalálna az imádott Mardekár egy hímringyója, igaz?
- Mellesleg csillagkép - jegyezte meg a lány, de Black ezzel nem igazán törődött.
Cassy furcsán érezte magát. A kis faluban, ahol ezelőtt élt, csak pár százan laktak, a ruhái legalább tíz évvel ezelőtt kimentek a divatból, most pedig egy egész különös világba csöppent. Itt mindenki valahogy vad volt… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
