¤Twilight és Harry Potter fanfiction¤
Menü
 
Novellák (HP)
 
Folyékony smaragd (T)
 
InFo

Folyékony smaragd - Státusz: folyamatban
- - -
Levegőt! A tegnap este gyönyörű volt veled... - Státusz: befejezett
- - -
Szeretni azt, ami egyszerűen csak szép - státusz: folyamatban

 
A nagy tévedés, avagy a Teszlek Süveg igaz története
Az egész egy félreértés miatt történt. Mert hát mindenki természetesnek veszi, hogy a Teszlek Süveg azért szakadt és koszos, mert már megvan vagy ezer éves. Valójában az igazságot eltussolták. Az okos fejfedő ugyanis egészen 1976-ig tiszta volt, és meglehetősen ép. Olyannyira, hogy olykor McGalagony professzor kölcsönkérte, és fogadásokra járt benne – ezt a tényt is elhallgatták később.
Történetünk tehát 1976 tavaszán kezdődik, egy borús napon.
A Roxfort folyosói egytől egyig sárosak, Argus Frics pedig teljesen ki van akadva. Szegény férfiú első évét tölti a mágusakadémián… Az ő története azonban egészen máshova tartozik, és máskor kerül publikálásra.
A padló tehát mocsárszerű, és a diákokat legkevésbé sem érdekli a gondnok idegállapota, mert egytől egyig érzéketlen tuskók.
Négy hatodikos fiú épp azon fáradozik, hogy eddigi életük főcsínyét kövessék el. Hogy mire is készülnek, az rejtély, ahogy az is, hogy egyikük, nevezetesen Remus Lupin, miért ódzkodik az egész tervtől… Bár egyeseknek az a gyanújuk támadt, hogy talán túl jól ismeri a saját barátait.
Sirius Black kezében egy kartondobozt tartott, aminek az elejére nagy betűkkel ez volt írva: Mrs Norris – az isteni banános csokoládé. Ez része volt a tervnek.
Végig siettek a sáros folyosókon, le a harmadik emeletre; a gondnok épp a másodikon járt. A dobozt letették Frics szobája elé, majd egy emeletet feljebb mentek, a tanári szobába.
James Potter köpkő köveket rakott az ajtó elé, majd a szoba ajtajának kulcslyukába csillagszórókat tett – ez lekötötte a tanárokat egy ideig. No persze biztosra akart menni, éppen ezért egy pár trágyagránátot és instant sötétségport is szétszórt a negyedik emeleti folyosón. Tökéletes munkát akart végezni Tekergő társaival.
Most már csak az igazgatót kell elintézni.
Peter Pettigrew és a másik három kievickélt a folyosóról, majd összenéztek, és gonoszul elvigyorodtak, mellé pedig a tenyerüket dörzsölgették. Úgy érezték, hogy a tervük tökéletes. Peter, aki a legjártasabb volt a mugli édességek világában, előhalászott a zsebéből egy dobozt, ami tele volt furcsa porral töltött zacskócskákkal.
A Tekergők Térképén látták, hogy Albus Dumbledore épp az ötödik emeleti férfi mosdó szolgálatait veszi igénybe, ami épp kapóra jött a négy szemfüles ifjúnak. Felszaladtak az említett WC elé, és elhelyezték az ajtóban a dobozt. Tudták, hogy Dumbi prof nem fog tudni ellenállni az édességnek.
Már csak egy dolog volt hátra: bejutni az igazgatói irodába.
Az aktuális jelszó Mézesfalás volt, és mikor kimondták, a kőszörny azonnal beengedte őket. A biztonság kedvéért magukra terítették James láthatatlanná tévő köpenyét – nem akarták, hogy a régmúlt igazgatói leleplezzék őket.
Mikor bejutottak, a szoba végében álló szekrényhez siettek. Leemelték róla a Teszlek Süveget, majd kiszaladtak a mozgólépcsőhöz, ahol feljöttek: ezen a helyen senki nem láthatta meg őket, még a festmények sem.
Ledobták magukról a köpenyt, és jól megnézték maguknak a fejfedőt. Az békésen szunyókált tiszta és tökéletes valójában. Érdekes, bugyi rózsaszín színben pompázott, mint mindig.
A fiúknak érdeke volt, hogy ezen a színvilágon változtassanak. A süveg bármelyik más színben megfelel, de a rózsaszínt nem voltak hajlandók elviselni. Siriust ez a szín csak az ellenkező nem tagjain gyönyörködtette.
- Ideje, hogy megfosszuk a süveget ettől az undorító színtől – morogta kéjes vigyor kíséretében James Potter. A másik három helyeslően bólogatott.
Sirius elővette a pálcáját, és a kintről felszívott büdös, gilisztás komposztos trágyalevet ráfolyatta a békésen szunyókáló süvegre. Remus befogta az orrát, de úgy érezte, neki is csinálnia kéne valamit. Csillagszórót és trágyagránátot dugott a sapka belsejébe, amit Potter gyújtott meg, a Teszlek száját pedig Pettigrew fogta össze. Belülről, mármint a süveg belsejéből, tompa puffogások szűrődtek ki és az egykor gyönyörű, bugyi rózsaszín süveg lassan koszos, égett, és büdös lett.
Teszlek magához tért a fájdalomra, de a támadóit nem láthatta, mivel a négy Tekergő bekötötte a szemnyílását. Ezek után ledobták őt a földre, és jó alaposan megtaposták, ráültek, néhány percre a cipőjükbe tűrték, hogy gyűrött legyen, aztán pedig egy olló segítségével esztétikusnak semmiképpen nem nevezhető cikk-cakkokat vágtak bele.
Miután elvégezték a műveletet, egy kicsit húzgálták is, hogy tépettebbek tűnjön, majd James visszalopózott vele az irodába.
A négy fiú, dolga végeztével elrohant a szobából, és a lépcsőről. Úgy érezték: valami nagyon jót tettek az iskolával. Úgy sejtették, a következő évben már mindenki úgy fog emlékezni a Süvegre, mintha az réges-rég ilyen ronda és megviselt lenne.

A fent olvasott adatokra a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola gondnoki irodájának legzároltabb zárolt részében találtam rá, amit maga Albus Dumbledore jegyzett le, és senki másnak fogalma sem volt róla, kivéve persze a négy fiatal srácot. A szuperbiztos szekrény, amit a cél érdekében feltörtem, a következő nevet viselte: A legeltitkoltabb titkos dolgok, amiket a valaha élt legnagyobb csínytevők elkövettek. Az ügyeket eltussolta: A. D.
A Teszlek S. tragikus története 32 évvel a bekövetkezés után látott napvilágot a Szombati boszorkány Roxfort titkai című rovatában.
Nem tudjuk, ki a felelős azért, hogy a tanulók ezt nem tudhatták meg előbb. A zárolt részben azonban több érdekes információra is bukkantam, melyeket az olvasóközönség elé kell tárnom.
Eszterke, oknyomozó riporter-boszorkány

Következő számunkban: A félreértett Argus Frics, avagy az érzéketlen tuskó diákok
 
Login
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Levegőt! (HP)
 
Szeretni azt, ami egyszerűen csak szép (HP)
 

Layouts


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre