2. KI-MIT-TUD?
Mit ne mondjak, nagyon örültem, amikor a lecke mellett büdös, régi tantermek takarításával is gazdagabbá tettek minket…
Persze minden rosszban van valami jó: a tantermeket Siriusszal takarítottam. Aki viszont nem bírt leakadni James idióta „10 parancsolatáról” (hozzá kell tennem, hogy Lily ki akarta tenni azt az idióta papírt a klubhelységbe… de boldog voltam!).
- Hallod Jane… - nem, süket vagyok – még mindig szívesen vállalom a nyelvoktatásod. Tudod, szívesen lennék a szőke herceged, igaz, hogy sötét a hajam - vigyorgott szemtelenül. De lehet rá haragudni? Persze úgy voltam vele: játszani akarsz? Akkor játszunk, kedves Sirius…
Közel mentem hozzá, nagyon közel. Az arcunkat csak centiméterek választották el egymástól.
- Úgy is jobban szeretem a feketéket – leheltem. Láttam a szemében az őszinte megdöbbenést. Pedig emlékezetem szerint Sirius Black még soha nem volt zavarban, na nem baj, egyszer mindent el kell kezdeni.
Elnevettem magam.
- Csak vicceltem te buta. Nem hitted, hogy megcsókollak – kacarásztam és lehuppantam az egyik pad tetejére. Nem válaszolt, de arca újra az a magabiztos pofázmány volt, amit mindig mutatott. Végül ő is elmosolyodott.
- Na gyere Hamupipőke, - ragadott karon – menjük fel a kastélyba – bólintottam. Olyan fáradt voltam, hogy minden vágyam egy puha ágy volt… esetleg Sirius válla.
Mielőtt elindultam a lányok szobái felé, vetettem egy pillantást a faliújságra. Amin megpillantottam egy nagy, zöld plakátot KI-MIT-TUD? felirattal. Megdobbant a szívem. Soha nem hittem volna, hogy egyszer szerepelni akarok egy ilyen eseményen, de újdonsült énektehetségemmel úgy gondoltam, hogy akár meg is próbálhatnám, hiszen (a megaláztatáson kívül) nincs veszteni valóm… De tudjátok, kicsire nem adunk! Szóval megpördültem és elrohantam. Kit érdekel, hogy nem szabad a folyosón tartózkodni? Még egy-két nap büntetőmeló se nem oszt, se nem szoroz. Egyenesen a Szükség Szobájáig rohantam, a balettozó trollokhoz. Igaz, hogy egyetlen dalom volt, azt is álmomban tanultam, de ez már részletkérdés, majd lesz másik. Háromszor elmentem a fal előtt, és ezt hajtogattam magamban:
- Szükségem van egy helyre, ahol énekelhetek, szükségem van egy helyre, ahol énekelhetek… - és ott volt! Egy egyszerű ajtó. Átléptem rajta.
Egy hangulatos kis szobában álltam, ahol volt egy mikrofon és egy fotel, meg lobogó tűz a kandallóban. És énekeltem.
Egyedül állok, és arra várok, hogy teljesüljön az álmom.
Lassan idejössz hozzám, és megérintesz.
De látom, hogy az árnyékod elhagyja a kapumat, a szívem kapuját,
Csak állok mereven, és rád várok, de nem jössz hozzám…
Csak levegőt! A tegnap este gyönyörű volt veled!
Levegőt! Egyedül maradtam, nincs már nekem senki sem.
Megyek el innen, szabad a szívem, futok a széllel,
Most már semmi dolgom itten, oda megyek, hol többé nem fájdítod a szívem.
Suhog a szellő, az est leszáll, a csillagok gyönyörűek.
S én állok, mereven várok, egyedül,
Nézem, ahogy elsétálsz tőlem.
Hát menj, nincs rád szükségem!
Azt hittem, hogy érek neked valamit, de látom, hogy nem értesz engem…
Csak levegőt! A tegnap este gyönyörű volt veled!
Levegőt! Egyedül maradtam, nincs már nekem senki sem.
Megyek el innen, szabad a szívem, futok a széllel,
Most már semmi dolgom itten, oda megyek, hol többé nem fájdítod a szívem.
Hol boldog leszek nélküled is, és nem leszel ott, és nem leszel velem,
Hol szabad leszek nélküled…
Csak egyedül álltam és arra vártam,
Hogy teljesüljön az álmom.
Lassan idejössz hozzám és átölelsz,
De láttam, hogy az árnyékod elhagyta a kapumat, a szívem kapuját,
Hát menj, ne is lássalak, én már szabad vagyok…
Magamat is megleptem… Minden csak úgy jött magától, olyan természetes volt, annyira más, mint én, mégis ugyan az. És fájt valami belül. Nagyon. Szerelmes voltam. Szívszorítóan és igazán. Megráztam a fejem és az órára (nahát! Az is van…) néztem. Már majdnem hajnali két óra volt. Úgy spuriztam a hálókörletembe, mint a szél, és senki, még Frics meg az idióta macskája sem bírt elkapni, hehe. Befeküdtem az ágyamba é aludtam, mint a tej… vagy a bunda és még ezer más hasonlat. Mikor reggel megnéztem, hogy mikor is lesz ez a KI-MIT-TUD bigyó áldottam az eszem, hogy tegnap énekeltem, mert, mint kiderült, drága jó igazgatónk - mert hogy az ő keze volt a dologban, arra mérget veszek – a mai napra tette iskolásai tehetségének felmérését. Reggel megkérdeztem barátaimat, hogy akarnak-e indulni. Lily igen, ő verset mondd, a bátyám pedig kviddicsezni fog (milyen meglepő). Én mondtam, hogy énekelek. Általános megdöbbenés.
- Bizony gyerekek, tudjátok, mindent el kell kezdeni valamikor – mosolyogtam sejtelmesnek szánt arccal. Nem tudom sikerült-e, de azt hiszem ez teljesen lényegtelen. Ezzel leballagtam reggelizni. És nem izgultam! Pedig az egész suli előtt fogok énekelni. Jézusom, mekkora ügyet csinálok ebből az izéből. Na jó, akkor más…
Bájitaltan. Pfuj. Lil kedvence…
Imádja azt a bolond Lumpsluckot. Mondjuk, ha én lennék a tanár kedvence, lehet, hogy én is bírnám. Az egész csoportból talán csak Piton képes vele versenyezni, aki szintén a tanár kedvence, bármilyen meglepő. Szóval robbantottunk. Hannahval… Csak a változatosság kedvéért. Most azonban a büdös gőz helyett, merthogy általában olyasmiket szoktunk csinálni, illatos rózsaillat terjengett a levegőben. Erre kedvenc tanárunk elkezdett kikérdezni, hogy hogyan is csináltuk mi ezt, mert ugye szeretne illatosít készíteni…
Prof, Merlinért, hagyjon már békén! Ki a frász emlékszik, hogy mit kutyult?! Megmondom. Hannah emlékszik. És szorgalmasan le is diktálta Lumpinak. Aminek következtében a következők történtek:
a., Életemben először nem csesztek le, amiért elrontottam valamit,
b., sőt, még meg is jutalmaztak.
Persze attól még nem lettem a professzor kedvence, amit nem is bánok. Az viszont, hogy a dupla óra véget ért vészesen közeledni kezdett a fellépésem… és kezdtem bepánikolni…
Ebédnél alig bírtam két falatot legyűrni. Az istenért egy óra múlva fel kell lépnem az egész Roxfort előtt. Az egész világom előtt! Lehet, hogy a bátyám soha nem izgul, mert akkora az egója, mint egy ház, de én nem vagyok a bátyám, értsék már meg! És félek. Nagyon. Alice bezzeg nem izgul, mert ő csak közönség lesz. Nem is fog figyelni, mert végig nyali-falit fog játszani Frankkel. Meg sem fog nézni, csak fél füllel hallgat majd egy lúzert, miközben hangosakat cuppognak Longbottommal. Elkalandoztam…
Mindegy, ha Alice nem is figyel, akkor is ott van még Lily és Sirius, James és Sirius, Remus és Sirius…
Szóval totál hülyének fognak nézni. Na jó, Jane, szedd össze magad, mégis csak egy Potter vagy, vagy mi… Gatyába kell ráznom magam. Miért beszélek így magamról?! Ez az agybetegség első jele… Meg fogok bolondulni?! Most meg hisztis lettem! Mióta vagyok én hisztis?! Na tessék megint hisztizek… Oké, oké abbahagyni! Mély levegő és kifúj, mély levegő és kifúj…
Mikor kinyitottam a szemem (merthogy eddig csukva volt), megláttam Lilt, aki elég furcsán nézett rám.
- Csak izgulok – motyogtam. Gondolom, cseppet sem néztek hülyének, áh dehogy. Mindenesetre Lily próbált megértő arcot vágni, az már más kérdés, hogy nem nagyon ment neki… Lehet, hogy közrejátszott benne a bátyám, aki reménytelen próbálkozásokat tett szeretett barátnőm meghódításában? Na mindegy, tudjátok, a szándék megvolt és én azt is értékelem…
Hogy repül az idő, amikor az ember nem akarja… Nem öltöztem, ki még csak sminket sem tettem fel, nekem elég volt annyi, hogy megfésülködök. Át sem öltöztem… Egyszóval semmit az égvilágon nem tettem. Csak ültem lent a klubhelységben és néztem ki a fejemből, várva a halálom óráját. Ha Lil és James együttes erővel (nahát, valamit bírnak együtt csinálni! Az más kérdés, hogy engem tesznek tönkre…) nem ráncigált volna le a nagyterembe – még nem említettem, hogy itt lesz a „tehetségkutató” – akkor ítéletnapig, na jó, csak a verseny végeztéig, ott ültem volna a kopott kanapén. De, sajnálatos módon valamiben végre egyet értettek. Az én káromra. ROHADJANAK MEG! Randizni bezzeg nem tudnak, mi?! Persze, hogy nem…
Lesétáltunk, vagyis ők húztak engem, a Nagyterembe. Az asztalok eltűntek, helyükre székek százai kerültek, és a terem végében egy színpad foglalt helyet. Felnyögtem, de a két előbb említett leültetett a versenyzők számára fent tartott székek egyikén. Dumbledore egy halványkék talárban feszített és elmondta az ilyenkor szokásos dolgokat. Majd felolvasta az első nevet. AZ illető, egy lány, poharakon zenélt. Ha nem fostam volna épp össze magam, még tapsolni is képes lettem volna, elvégre tök szép volt. Másodiknak Lily szavalt, szokása szerint tökéletesen. A következő, egy fiú nagyon szépen gitározott, tőlem halvány tapsot kapott. Mikor vége volt a számnak még reménykedtem, hogy nem én jövök, de amikor Dumbledore felolvasta nevem, már tudtam, hogy nincs menekvés. Én itt most égni fogok. Felmentem a színpadra és megköszörültem a torkom. Aztán oda álltam a mikrofon elé, behunytam a szemem és énekelni kezdtem. Megremegett a hangom, de aztán mindent elfelejtettem… Beúszott elém a Szükség Szobájának képe, meg az álmom és minden jött magától. A hangom bezengte a termet és kinyitottam a szemem. És mosolyogtam. Emellett még élveztem is. Végig néztem az elsötétített termen, ahol megdöbbent és mosolygó, vigyorgó arcokat láttam. Én meg még szélesebbre húztam a számat. Kíséret nélkül is nagyon jó volt. Pillanatnyi csend, majd eget rengető tapsvihar, én pedig meghajoltam. A színpad aljánál ott állt James, aki mihelyst leértem elkezdett ölelgetni.
- Mióta tudsz így énekelni? – ordította túl a tömeget, miközben magasra emelt.
- Három napja – vigyorogtam. A bátyám mellett pedig ott állt Sirius…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
