6. Részegen

- Ez így nem lesz jó!
- Ne hisztizz Jane, vagy leütlek – morgott Alice.
- De fáj!
- Kértelek, hogy növessz ekkora loboncot? Nem. Szóval kuss, vagy beragasztom azt a nagy szádat.
- Lily, Alice molesztál! – ordítottam. Lily kidugta a fejét a fürdőszobából. A nyitott ajtón keresztül gőz tört elő.
- Nem érek rá, Janie, bocs. Addig nyaggattál, amíg igent nem mondtam a bátyádnak. Most viseld szépen a tetteid következményeit – mondta, majd bevágta az ajtót.
- Mind össze fogtatok ellenem! – biggyesztettem le a számat. – Au! Óvatosabban, Lice – kértem. Barátnőm épp a frizurámat kínozta.
- Mindjárt kész – ígérte. Összeszorítottam a fogamat, és kivártam azt a negyed órát, mire Alice elkészült. – Na. Nézd meg magad – tolt elém egy tükröt. Egyenesre vágta a frufrumat, csigákban feltekerte a hajamat a fejemre, oldalt, a fülem mellett pedig kihagyott két tincset, amit begöndörített.
- Wow – nyögtem. – Ez nagyon jó, Lice! Ügyes vagy – néztem rá. Felálltam a székből, ahol eddig trónoltam, és végig néztem magamon. Egy szál törölközőben voltam. Jelenleg csak hárman voltunk, mert Hannah hazautazott a szünidőre.
- Mit veszel fel? – kérdezte személyre szabott fodrászom.
- Ruhát – feleltem.
- De poénos valaki – vigyorodott el. – De most komolyan.
- Fogalmam sincs – rogytam le újra a székre. – Ötletem sem… semmi… Vááá! Meghalok…
- Ne dramatizáld túl.
- Nincs ruhám, és Siriusszal megyek. Felfogtad te ennek a súlyát?!
- Nyugi, Jane, megoldjuk. Hm? Bízz bennem.
- Oké – sóhajtottam.
Alice zöld és ezüst anyagot húzott elő a szekrényből, majd a farzsebéből a varázspálcáját.
- Állj fel! – parancsolt rám, majd egy mérőszalag magától mérni kezdte a méreteimet. A kétszínű anyag eközben felemelkedett és formák váltak ki belőle, hogy aztán összeálljanak. Egy zöld szoknya és egy ezüst, pánt nélküli felső lebegett Lice előtt, tökéletesen egymásra simulva. A felső fűzőt imitált, zöld szalaggal megkötve. – Na, lássuk a medvét, Potter barátném.
Felöltöztetett, befűzte a fölsőbe a szalagot, ami végül masni formájában elegánsan hullott a szoknyámra.
- Jézusom, Alice! Te egy zseni vagy! Miért nem mondtad, hogy ilyen ruhákat tudsz készíteni, hogy ilyen jó a kézügyességed?! Gyönyörű - fordultam körbe, és elbűvölten néztem, ahogy a szoknya forog.
- Köszi – mondta és láttam, hogy kicsit elpirul.
- Már csak cipőm nincs.
- Dehogy nincs! - mondta és az ezüst anyagból némi varázslat segítségével afféle balettcipőt készített. – Tessék.
- Nem tudom, hogy hálálhatnám meg – mondtam és majdnem elsírtam magam. – Annyira gyönyörű!
- Ne most nyávogj, szépségem – ölelt át barátnőm. – Meghálálni pedig úgy hálálhatod meg, hogy hagyod, hogy a sminkedet is megcsináljam.
Lehuppantam és visszanyeltem a könnyeimet, és vártam, hogy Alice szépséges királykisasszonyt csináljon belőlem.
- Figyeld meg, hogy ezek után Black köpni-nyelni nem tud majd. Mellesleg… Miért nem adsz neki egy esélyt? Kitartó a srác, és nem hiszem, hogy hazudna. Ha csak játszana veled, akkor pofátlanabb lenne… Ezt te is tudod. Idegtépő titeket így látni. Tisztára, mintha Lily és James utódait látnám.
- Tudom! – nyögtem. – Engem is idegesít… Alice, ha tudnád, milyen jól csókol.
- Szerintem elég, ha azt te tudod – vigyorodott el. Visszamosolyogtam rá, és a falióránkra néztem.
- Idő van.
- Akkor indulj és bűvöld el a feketét.
- Azon leszek – ígértem. – Hála neked.

Úgy beszéltük meg, hogy a nagyteremben találkozunk. Lesiettem a márványlépcsőn és beléptem a bál színhelyére. Gyönyörű volt. Minden sötétkék színben pompázott, a díszítés pedig holdakból, csillagokból és lebegő, lekicsinyített bolygókból állt. Csodálatos volt, imádom a csillagokat.
Sirius ott várt, az egyik griffendéles asztal mellett. Mikor megálltam előtte, eltátotta a száját.
- Nem áll jól neked, ez a debil arckifejezés – hajtottam oldalra a fejem.
- Csinos vagy – nyögte.
- Tudom – vigyorodtam el.
- És szerény – nyerte vissza a beszélőkéjét.
- Akárcsak te – húztam az agyát. – Mellesleg jól nézel ki – mondtam. Fekete, egyszerű dísztalár volt rajta.
- Táncolunk? – kérdezte.
- Aha – bólintottam. – De szólok, hogy nem tudok…
- Csend legyen, Jane – mosolyodott el. – Majd vezetlek.
Lassúztunk. Sirius vállára hajtottam a fejemet, és lehunytam a szemem. A keze a derekamon pihen,t és vezette a lépteimet. Jó volt.
Mikor a szám véget ért, leültünk. Sirius ivott, valami alkoholszerűt, én csak vizet. Rengeteget táncoltunk. Éjfél körül aztán érezni kezdtem, hogy a hercegem minden, csak nem teljesen józan.
- Menjünk ki! – javasoltam, reméltem, hogy a levegő kitisztítja a fejét. Csak fél órára hagytam magára, esküszöm! Táncoltam egyet-kettőt a bátyámmal, ami alatt végig Lilyről mesélt, és hogy kezdenek végre egyenesbe jönni. Mire visszaértem, Sirius már tintás volt, elég rendesen.
- Dehogy megyek! Meg kell várnom Jane-t! – mondta.
- De én vagyok az! – mondtam. – Gyere szépen.
- De nekem meg kell várnom őt! – hajtogatta. Felsóhajtottam.
- Jól van. Elviszlek hozzá. Rendben?
- Tudod, hogy hol van? – kérdezte homályos tekintettel. Bólintottam és kézen fogtam. Az ujjaink egymásba gabalyodtak. Hideg volt a keze. Kellemesen hideg. Szerettem a hideg kezeket…
Hogy miért megint a tóparton kötöttünk ki? Nem tudom, de lassan megszokottá válik a dolog. Leültettem a hideg földre, és nem érdekelt, hogy akár meg is fázhatunk. Őt meg aztán pláne hidegen hagyta, ugyanis nem teljesen volt magánál. Az ölembe hajtotta a fejét.
- Tudod, Jane egy nagyon szép lány. Nem akarom, hogy minket együtt lásson, mert nagyon szeretem őt, és nem akarom megbántani azzal, hogy egy másik lánnyal vagyok. De olyan nehéznek érzem a fejem…
- Igen?
- Igen. Te nem ismered őt?
- Nem – mondtam.
- Akarod, hogy meséljek róla? – nézett rám ködös szemekkel. Bólintottam. – Tudod, Jane gyönyörű. Már hét éve ismerem. Szép zöld szemei vannak és hosszú, fekete haja. Mindig mindenkit meghallgat, és nagyon szépen énekel. Elkezdtem gitározni tanulni, mert akkor kísérhetem. Illik a hangjához a gitár. Tudod, azt hiszem szerelmes vagyok belé. Minden esetre nagyon szeretem. Sokkal jobban, mint bárki mást. Olyan meleg és apró kezei vannak, amik elvesznek az én tenyeremben, és puha ajkai, amiket élvezet megcsókolni.
Majdnem elsírtam magam. Tudtam, hogy nem hazudik. Részeg, a részegek pedig nem hazudnak. Jól esett mindaz, amit mondott. Nem tudtam, hogy gitározik. Miattam gitározik!
Kicsordult egy könnycsepp a szememből, és a hajára esett. Nem vette észre, ahhoz el volt tompulva.
- Egy szóval csodálatos teremtés. Hé, kislány! Mi a neved?
- Cassiopeia – mondtam.
- Ez Jane kedvenc csillagképe – suttogta. – Annyira… álmos vagyok.
Amint elaludt, elbőgtem magam. Ott zokogtam a csodaszép estélyimben, ölemben Siriusszal, és majd megfagytam, a szívem meg darabokban volt.
És mindezek ellenére…
… ez volt életem legszebb éjszakája.

Miután befejeztem a bömbölést, valahogy bevonszoltam őt is meg magamat is a kastélyba. Nem akartam felmenni a toronyba, inkább a hetedikre vettem az irányt. Mikre nem jó a szükség szobája?
Álmodtam egy szobát magunknak, és lefejtettem a hercegemről a felsőjét, így csak nadrágban volt, aztán befektettem az ágyba. Én lekuporodtam az egyik fotelbe és néztem, ahogy alszik. A szemem lüktetett és égett. Aztán mikor már nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem, befeküdtem úgy ruhástól, mindenestől Sirius mellé. Vettem egy mély levegőt. Kissé zavarban voltam. Mégis csak most készülök együtt aludni a sráccal, akit szeretek. Akkor is, ha az említett srác hulla részeg…
Siriusnak meglepően jó illata volt. Valahogy finomabbnak éreztem, mint más napokon. Hozzábújtam, majd nem sokkal később elaludtam…